A rendezvényszervezés "csodálatos" világa címmel jelenik meg a 95. Ünnepi Könyvhétre Köves Tamás új könyve, melyet június 15-én a Vörösmarty téren mutatnak be 16.00 órakor, a 40-es standnál. Köves Tamás – aki 16.30-tól dedikálja könyvét – 45 évnyi rendezvényszervezői és két évtizednyi tanári tapasztalattal írta meg a rendezvényszervezés összefoglaló művét. A könyv a rendezvények szervezésének két önálló területén kíséri végig az olvasót, bemutatva a művészeti és a céges rendezvények szervezésének minden csínját-bínját, veszélyeit, buktatóit és sikereit. Egyrészt szakkönyv, amit bármely, a témával foglalkozó és gazdasági képzést nyújtó felsőoktatási intézmény, műhely, képzés csak kívánhat, másrészt számos élvezetes, színes anekdota-, adoma- és történetgyűjtemény, mely esetek mind a szerzővel történtek meg hosszú pályafutása során. „Köves Tamás könyveiből és egyetemi óráiból nemcsak én, hanem fiatalok százai tanulhatták a szakmát. Humora, éles meglátásai és a való életből vett történetei átütnek a száraz tananyagon” - Ganczer Gábor MaReSz elnök, Hungexpo vezérigazgató. A könyv a Libriben és más könyvesboltokban is kapható lesz a bemutatót követően, 5.990 forintos irányáron.