Ahogy 2023-ban, idén is a HighVibes fenntartható rendezvényszervező cég valósította meg az E.ON Hungária Csoport Föld bajnokai díjátadó gáláját, ahol kiemelt szerepet kapott a fenntarthatóság.
A díjak uszadékfából készültek, az ajándékokat helyi kézműves manufaktúrában készítették, a díjazottak pedig egyedi floráriumot is kaptak. A menü lokális és szezonális alapanyagokból készült, a Felelős Gasztrohős közreműködésével.
Dekorációként növényfal, LED plakátok és az E.ON saját anyagai szolgáltak, a dekorfal cserepes virágait hazavihették a vendégek. Az esemény karbonlábnyoma idén 0,5 tonnával alacsonyabb lett, mint tavaly volt, annak ellenére, hogy a 2023-as rendezvényt is tudatosan szervezték meg, ez pedig jól mutatja, hogy mindig lehet még egy kicsit jobban csinálni!