Első alkalommal hirdetjük meg a rendezvényszervezői- és szolgáltatói szektor legflashebb szakmai díját, a Flash Awardot.
A Magyarországi Rendezvényszervezők és - szolgáltatók Szövetsége által bevezetett megújított díjazási rendszer célja, hogy a rendezvényszakmát komplexen bemutassa és ezáltal hiánypótló elismerésként kerüljön fel az ország kreatív szakmai díjainak palettájára. A verseny során, mind a szervezői, mind a szolgáltatói szektor bemutatkozhat, emellett cél az edukációs üzenet átadása, és hogy kreatív energiák szabaduljanak fel a rendezvényszakmában.
A 2020-ban megrendezésre kerülő versenyre a jelentkezők összesen 6 különböző kategóriában adhatnak le pályázatot, melyeket elismert szakmai zsűri bírál el. A versenyen a rendezvényszervező és szolgáltató cégek szakemberei, mutathatják meg legflashebb, legjobb munkáikat. Meghirdetett kategóriáink az Év eseménye, az Év rendezvényhelyszíne, az Év catering szolgáltatása, az Év stand/ event design kivitelezése, az Év technikai szolgáltatása, az Év nem technikai szolgáltatása.
A fent említett díjak mellett a különdíj kategóriák között Flashback néven átemelődött a MaReSz eddig is létező életműdíja, a MaReSz díj, mely felterjesztéses alapon ítélhető oda példamutató, rendezvényszervező szakmáért folytatott kiemelkedő munkásságért. Újdonságként bekerült az előremutató megoldásokat, ötleteket támogató Fresh - Innovációs Különdíj.A verseny tisztaságának érdekében, a pályázatok elbírálását egy független szakmai zsűri végzi, komplex és átfogó szempontok alapján. A pályázatok értékelésénél figyelembe veszik - kategóriánként eltérő mértékben - a kreativitást, a kommunikációs célok megvalósulását, a kivitelezést, a rendezvény komplexitását.
A nevezési lehetőség mindenki számára nyitott, bárki, bármely kategóriában bármennyi rendezvény fókuszú projekttel benevezhet a versenybe. A pályázat 2020. február 10-én nyílik meg.
További információk: www.flashaward.hu