Csak MaReSz tagok számára!
Elfelejtett belépési adatok
Kérjük adja meg a szerkesztési jogosultággal rendelkező személy e-mail címét.
Event Touch konferencia 2024

Event Touch 2024

Túlszárnyalta a szervezők és a résztvevők elvárásait is a 2024-ben 5. alkalommal megtartott, egész napos EventTouch rendezvényszakmai eseményünk sikere, amely több szempontból is úttörő rendezvény volt a MaReSz életében. Első alkalommal került sorra ugyanis három fontos esemény is ugyanazon a napon, május 28-án, méghozzá vidéki helyszínen, a Balatonfüred Kongresszusi Központban.

Az élménydús kapcsolatépítő programok mellett a fenntarthatóság, a digitalizáció és az innováció kérdéseit körüljáró előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken bővíthette szakmai ismereteit az ország minden részéből érkezett, több mint 350 szakember.

Az EventTouch konferencia nyitóbeszédében Ganczer Gábor elnök hangsúlyozta:
„Fontos, hogy megmutassuk, Budapesten kívül is vannak nemzetközi színvonalú rendezvényhelyszíneink, ezért hoztuk idén először az üzleti rendezvényszervező ágazat legnagyobb seregszemléjét vidéki helyszínre, az újonnan nyitott Balatonfüred Kongresszusi Központba. Konferenciánk előadásait a rendezvényágazat alakulását napjainkban meghatározó három megatrendre, a fenntarthatóságra, a digitalizációra és az innovációra építettük. Szeretnénk, hogy ez a rendezvény a szakma napja legyen, amikor nem csak a legfrissebb szakmai ismereteket osztjuk meg egymással, hanem kötetlenül együtt töltjük az egész napot.”

konferencia mellett zajló kiállítás keretében a rendezvényeket támogató 35 szolgáltató, innovációs projekt és fenntarthatósági partner mutatkozott be. Az innovációkat felvonultató projekteket, az idén újdonságként meghirdetett EventTouch InkubátorHUB pályázat nyertesei képviselték.

A szakmai nap lezárásaként, este került sor a FLASH Award díjátadó gálára és az azt követő vacsorára is. Az eseményről készült videó elérhető innen.

Az EventTouch after movie, továbbá a konferencia előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek élőben vágott videói – melyeket idén a ViaStream Events készített – visszanézhetők ezen a honlapon, a Programtáblázatbana az adott előadás időpontja melletti ikonokra kattintva. Itt érhetőek el a rendelkezésünkre bocsátott prezentációk is.

Az EventTouch képgaléria elérhető innen.

Ahogy ígértük, kiszámoltuk és semlegesítettük az esemény teljes karbonlábnyomát. A több mint 300 fős rendezvény teljes karbonlábnyoma 16 tonna lett, melynek legnagyobb része a vendégek utazásából származott. Az alábbi összefoglalóban az Event Touch és a Flash Award megvalósításához szükséges valamennyi tényező – utazás, catering, energiafelhasználás, hulladék és gyártás – karbonlábnyomát, az ennek csökkentésére irányuló törekvéseinket és a jövőre vonatkozó tanulságokat mutatjuk be részletesen. Az esemény elkerülhetetlen karbonlábnyomát egy tiszaugi ártér élőhely-rekonstrukciójának támogatásával váltottuk meg. Részletes tájékoztatónk a karbonlábnyomszámításról.

A MaReSz ezúton is köszönetet mond a szakmai nap valamennyi előadójának, támogatójának, partnerének, kiállítójának és résztvevőinek!

Találkozzunk újra a szakma ünnepén, a következő EventTouch rendezvényen, 2026-ban!