|
|
A MaReSz közleménye
„Világos szakmai sztenderdekkel és megfelelő szabályozással megelőzhetőek a szombatihoz hasonló tragédiák
A Magyarországi Rendezvényszervezők és - szolgáltatók Szövetsége mély megdöbbenéssel értesült a hétvégén történt több ember halálával végződő rendezvényről, mely alkalomból először is szeretnénk részvétünket kifejezni a hozzátartozóknak. Ugyanakkor felhívjuk a közvélemény és a törvényalkotók figyelmét, hogy ez a tragikus esemény elsősorban a szakmai dilettantizmus és az emberi felelőtlenség, másodsorban a nem megfelelő szabályozás együttes következménye. A Magyarországi Rendezvényszervezők és - szolgáltatók Szövetsége évek óta szorgalmazza a rendezvényszervező szakma szabályozását és hatékony ellenőrzését, mely biztosítaná, hogy csak a szabályoknak megfelelő, professzionális és biztonságos rendezvények szervezésére kerülhessen sor. Ezúton is felajánljuk a több évtizedes múltra tekintő, a hazai rendezvényszervező és szolgáltató szakma legnagyobb vállalkozásait tömörítő szövetség tapasztalatait, kidolgozott és megvitatott szakmai sztenderdjeit és kérjük, hogy az új hatósági szabályozás kidolgozásába az illetékes szervek vonják be szövetségünket. Ennek érdekében a mai MaReSz közgyűlést követően, a szövetség elnöke levélben fordul Pintér Sándor Belügyminiszterhez. Budapest, 2011. január 18. Ganczer Gábor elnök Magyarországi Rendezvényszervezők és - szolgáltatók Szövetsége |