|
|
Új vállalkozóbarát rendelet a vendéglátásban2011. szep. 20.
Ez év közepén új vállalkozóbarát, ugyanakkor az élelmiszerbiztonságot magas szinten garantáló rendelet lépett hatályba a vendéglátó-tevékenység szabályozásának keretében - hangoztatta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára kedden Budapesten egy szakmai fórumon.
Az államtitkár úgy fogalmazott: a vidékfejlesztési miniszter a rendelet kibocsátásával szerette volna megkönnyíteni a vendéglátásban dolgozók helyzetét, ugyanis korábban három rendelet is szabályozta ezt a tevékenységi kört. A mostani rendelet egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi a vendéglátóegységek munkáját, valamint egyszerűsíti az adminisztratív terheket is. Emellett pedig továbbra is magas szinten garantálja az élelmiszerbiztonságot. Az új jogszabály így rugalmasabban lesz alkalmazható, és egyben illeszkedik az uniós direktívákhoz is. Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a HACCP-rendszer, - azaz a veszélyelemzés kritikus szabályozási pontok szisztémája - továbbra is érvényben marad. Ez garantálja ugyanis az élelmiszerbiztonság megőrzésének további magas szintjét. Az alkalmazás ugyanakkor egyszerűbbé válik, mivel a HACCP rendszerét minden vendéglátóhely maga alakítja ki, azaz a vendéglátóhelyek sajátságosságaik alapján határozhatják meg azokat a kritikus pontokat, amelyek az élelmiszerbiztonság szempontjából fontosak, és így fokozottan kell azokat ellenőrizni. Az államtitkár közölte: az új rendelet megjelenése nem jelent anyagi többletterhet a vendéglátó-ipari vállalkozások számára, sőt a terhek könnyítése kevesebb kiadással is jár majd a jövőben. |