|
|
Minisztériumi közlemény a SZÉP Kártyáról2011. szep. 15.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt fogalmazott meg a SZÉP Kártya bevezetéséről, melyben hangsúlyozzák: a SZÉP Kártya mielőbbi piacra kerülése több okból is indokolt. Egyrészt, amennyiben egy cégnél maradt 2011-es évre elkölthető szabad cafeteria-keret, a SZÉP Kártyának valós alternatívát kell jelentenie ennek elköltésére. Azon cégek esetében, amelyek már az idei évre lehetővé tették a SZÉP Kártya igénybevételét, lehetőséget kell biztosítani annak felhasználására még idén. A közlemény úgy fogalmaz: a két juttatási forma nem egyik napról a másikra váltja egymást, hanem több mint egy éves időtartam alatt. 2011-ben a SZÉP Kártya új termékként lépett a piacra, idén még az üdülési csekk a fő eszköz a pihenési célú dolgozói juttatásokban. 2012-ben a SZÉP Kártya és az üdülési csekk párhuzamosan lesz még jelen a piacon. Igaz, a 2011. szeptember 30. után kiadott üdülési csekkek adókedvezménye megszűnik, de a korábban juttatott üdülési csekkek még egy évig, tehát legkésőbb 2012. szeptember 30-ig felhasználhatóak. 2012-re a SZÉP Kártya valós választási lehetőségként jelenik már meg a cafeteria-rendszerben, átvéve az üdülés csekk szerepét, hiszen a munkavállalók 2011 végén, illetve 2012 elején nyilatkoznak az általuk választott 2012-es juttatásokról. Abban bíznak, hogy ez alatt a néhány hónap alatt a SZÉP Kártyát választók száma jelentős növekedésnek indul. 2013-ban már csak a SZÉP Kártya lesz a piacon. A tervek szerint a SZÉP Kártyához jövő év január 1-jétől három elkülönülő számla tartozik majd, és nő a munkáltató által kiadható összeg is. Az éves keret szerint szálláshely-szolgáltatásra 225 ezer forint, meleg étkezésre 150 ezer forint, szabadidős, egészségmegőrző célra 75 ezer forint áll majd rendelkezésre. Ezzel a SZÉP Kártya keretösszege 50 százalékkal összesen évi 450 ezer forintra emelkedik, miközben a dolgozók nagyobb szabadságot kapnak ezen összeg felhasználásában. Ez a két tényező jelentősen növelheti a SZÉP Kártya népszerűségét. A szálláshelyeken túl éttermek, fürdők és egyéb pihenést, egészségmegőrzést biztosító szolgáltatók is elfogadóhellyé válhatnak majd. Összességében elmondható, hogy ha a szállásadó szakma minél gyorsabban, minél több munkavállaló csatlakozását szeretné elősegíteni, akkor nekik is minél előbb, minél nagyobb számban célszerű csatlakozniuk a SZÉP Kártya rendszeréhez. Turizmus Panoráma Bulletin, 2011.09.15. |