A Nemzetgazdasági Minisztérium felhívására a Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók Szövetsége is elkészítette a turizmusról és a vendéglátásról szóló törvény kapcsán hivatalos állásfoglalását. A Szövets...
A Szövetség 2012. február 7-én tartotta idei első Elnökségi ülését. Az Elnökség tagjai többek között megvitatták az éves munkatervet, a Marketing-Kommunikációs Bizottság által készített kommunikációs stratégia egyes pontjait, illetve megkezdték a MaReSz 20 éves születésnapi rendezvényéne...
A reprezentáció és az üzleti ajándékok adózása 2012-ben jelentősen megváltozott az előző évi szabályokhoz viszonyítva. Adószakértő bevonásával készíttettünk egy anyagot, mely egyértelmű, átlátható formában nyújt eligazítást, s gyakorlati példákkal szemlélteti a módosulásokat az előző évi szabá...
A Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya szakmai állásfoglalást kért a „zenés, táncos rendezvények biztonságosabbá tétele érdekében végrehajtandó feladatokról” szóló (1032/2011. (II.28.) Korm. határozat kapcsán.
A Turizmus Kft. hagyományos február 1-jei díjátadó fogadásán
19 díjat adtak át a mértékadó szakmai szervezetek a Művészetek Palotájában.
A MaReSz 2011-ben az év rendezvényszolgáltatójának járó
elismerést
A Várgondnokság Nonprofit Kft. szakmai állásfoglalást kért a
Magyarországi Rendezvényszervezők- és Szolgáltatók Szövetségétől a
Várbazár rekonstrukciójának megvalósíthatóságával kapcsolatosan.
Megváltozott a MaReSz címe és e-mail címe. Részletek: Titkárság
Napirend előtti felszólalásban emlékezett meg az Országgyűlésben a Turizmus Világnapjáról Bánki Erik, a Sport és Turizmus Bizottság elnöke, Pál Béla, a bizottság tagja és Czomba Sándor államtitkár is.Bánki Erik kiemelte: a turizmus a legnagyobb exportbevételi forrás a világon, az elmúl...
A parlamenti szakbizottság szeptember 28-i ülésén Horváth Gergely, az MT Zrt. vezérigazgatója részben az NGM-el közösen az idei számokról, a szezon alakulásáról számolt be.A KSH adatai, melyeket korábban már Bulletinünkben is olvashattak, azt támasztják alá, hogy a turisztikai forgalom öss...
A Vendéglátás szabályozása is napirenden volt a Sport és Turizmus Bizottság szeptember 28-i ülésén, az előterjesztésben nemcsak a nemrégiben elfogadott kormányhatározat bemutatása szerepelt, hanem a Magyar Vendéglátók Ipartestületének részletes anyaga is a vendéglátóipar helyzetéről. A politik...
Elkészült a turizmusról és vendéglátásról szóló törvény tervezete, amely ősszel kerülhet a parlament elé - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága előtti meghallgatásán kedden.A miniszter azt ígérte, hogy a törvénytervezetről...
Ez év közepén új vállalkozóbarát, ugyanakkor az élelmiszerbiztonságot magas szinten garantáló rendelet lépett hatályba a vendéglátó-tevékenység szabályozásának keretében - hangoztatta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államti...
Szeptember 16-án tartotta első ülését az újjászerveződő Fogyasztóvédelmi Tanács. Az ülést a Tanács elnöke, Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára nyitotta meg. A Tanács első ülésének napirendjén az ügyrend, valamint Magyarország IV. középtávú Fogyaszt...
Az idén nyáron megnyílt, a Snétberger Zenei Tehetség Központnak is helyszínéül szolgáló felsőörsi Malomvölgy Oktatási és Szabadidős Központ (
A hazai konferenciaturizmus forgalmának növelése az idei évtől a Magyar Turizmus Zrt. elsődleges szakmai tevékenységei közé tartozik. A társaság ennek érdekében erősítette meg hivatástu...
Elkészült Magyarország országvédelmi (2012-es) költségvetés tervezete - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki 750 milliárdos kiigazítási tervről számolt be. A nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszert saját lábra állítanák, az egykulcsos szja marad, az áfa 27 százalékra nő, ami...
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt fogalmazott meg a SZÉP Kártya bevezetéséről, melyben hangsúlyozzák: a SZÉP Kártya mielőbbi piacra kerülése több okból is indokolt. Egyrészt, amennyiben egy cégnél maradt 2011-es évre elkölthető szabad cafeteria-keret, a SZÉP Kártyának valós alternatívá...
A Magyar Turizmus Zrt. rendkívül fontosnak tartja és örömmel üdvözli az évtized eddigi legnagyobb hazai konferenciáját, amelyet az EFNS, a Neurológiai Társaságok Európai Szövetsége tartott 2011. szeptember 10-13. között Budapesten, 6000 orvos részvételével. A rendezvényhez nyolc szekciótermet,...
Az üdülési csekk szeptemberben megszűnő adókedvezménye s emiatt várható gyors kivezetése kapcsán, illetve a SZÉP-kártya elfogadóhálózatának lassú kiépülése és még inkább a munkáltatók körében történő vontatott elterjedése miatti aggodalmainak adott hangot a szállodások és éttermesek szövetsége...
Uniós támogatásból újul meg, válik a családok szállodájává a Thermál Hotel Pelikán (volt A szálloda közel 140 millió forint uniós támogatást nyert a „Turisztikai szolgáltatások fejlesztése Nyugat-Dunántúlon” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv Nyugat- dunántúli Operatív ...
Magyarország a 48. helyre jött fel a tavalyi 52. helyről a World Economic Forum (WEF) 2011. évi globális versenyképességi rangsorában - jelentette be Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. a WEF magyarországi partnerének vezérigazgatója a szerdai budapesti tájékoztatón. A világrangsort Svájc vezeti S...
Budapest Főváros turisztikai marketingszervezete, a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. mostantól BTDM Nonprofit Kft. néven működik tovább. A cég új neve előrevetíti annak az elképzelésnek a megvalósulását, miszerint a budapesti TDM (turisztikai desztinációs menedzsment) s...
Hotel Azúr Prémium névre keresztelt, új, exkluzív szárnnyal bővült a Hotel Azúr Szállodaipari Zrt turisztikai kínálata. A közvetlen vízparton található épületben 49 szoba, 1800 m...
A 19. Sziget Fesztivál zeneileg az eddigi legerősebb, gazdaságilag a leggyengébb fesztivál lett. Az augusztus 15-én zárult nyolcnapos rendezvény a legutóbbi másfél évtizedben másodszor veszteséges lett: bár 3 ezerrel többen voltak, de a 3,2 milliárdos költségvetést több száz milliós hiánnyal z...
Valamivel több, 1.800 programmal, de a tavalyinál 20%-kal kevesebb: 160 000 látogatóval rendezték meg Kapolcson és két szomszédos faluban: Taliándörögdön és Vigántpetenden a Művészetek Völgyét. Tavaly, kétéves kihagyás után, még 7 völgy-faluban tartották meg a fesztivált, és a 200.000 látogató...
"A MaReSz kitartó lobbytevékenységének is köszönhetően változás történt a zenés, táncos rendezvények működésének szabályozásában. A 94/2011. (VI. 28.) Korm. rendelet, amely tartalmazza a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szó...
Az MSzSz közgyűlésén 50 új taggal 572-re nőtt a taglétszám. Erdei János elnök örvendetesnek mondta, hogy a súlyos válság évei után Magyarországon tapasztalható a legnagyobb ütemű fejlődés, némi javulás látható az átlagárban, a foglaltsági- és a REVPAR foglaltság 56-ról 69%-ra nőtt, miközben ne...
Sok ígéretes változásról és tervről beszámolt a turisztikai szakmának Bánki Erik, a Fidesz turisztikai munkacsoportjának elnöke, az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottságának elnöke, illetve Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium frissen kinevezett, belgazdaságért felelős államtitk...
Február 1-jén, a Turizmus Kft. hagyományos turisztikai évadnyitó fogadásán átvették az elismeréseket a turisztikai szakmai szervezetek díjazottjai.A 18 szakmai elismerést az alábbi szakemberek kapták:Az év Tourinform-munkatársa Boc...
2011. január 18-án az ExperiDance Rendezvényházban tartotta soron következő közgyűlését a Magyarországi Rendezvényszervezők és-szolgáltatók Szövetsége.A hivatalos napirendet megelőzően egyperces néma felállással adóztak a közelmúltban elhunyt Dr. Rubányi Pálné rendezvényszerzőre, és a hétv...
2010. november 20-án hét szakember vette át a turizmus Oscarjának tartott Pro Turismo Díjat a Parlamentben. A díjakat Matolcsy György nemzetgazdasá...
A MaReSz Magyarországi Rendezvényszervezők és –szolgáltatók néven működik tovább. 2010. október 21-én, a Business Travel Show kiállítással egy időben a Budapesti Vásárközpont G pavilonjában tartotta rendkívüli közgyűlését a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége.Ganczer Gáb...
A Magyar Turizmus Zrt. idén ötödik alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation téli forgalomélénkítő kampányt, amelyhez a Társaság várja a száll...
A nyári szünet után első alkalommal ülésezett a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségének Rendezvényhelyszín tagozata. A nagy érdeklődés mell...
Telt házzal zajlott az első Turizmus- és Egészségipari Konzultáció a Parlament Felsőházának termében, július 16-án. A szakmabeliek felfokozott érdeklődése jelezte, nagyra értékelik, hogy az új kormány megalakulása után, az ágazati konzultációk sorában elsőként került sor a turizmus jövőképének...
Az Eger*** & Park**** Hotel új, kétszintes rendezvényházának átadásán tartott megnyitó ünnepséghez kapcsolódóan tartotta ülését a KUPOLA, a szervező szövetségek kerekasztal társasága. A tagok nyári programjai miatt csak Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, Pálfi Gábor, a Magy...
A Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége 2010. június 29-én a B.Braun Aesculap Akadémia konferenciaterében tartotta tisztújító Közgyűlését, a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb tagi részvétellel.A Közgyűlés szomorú pillanatokkal vette kezdetét, mi...
2010. június 23-án ünnepélyes keretek között átadásra került a Hotel Eger*** & Park**** új konferenciaterme...
Lenyűgöző látvány, több ezer elégedett néző és boldog nyertesek, ez jellemezte az idén debütáló Paint Up! döntőjét, melyet a Magyar Nemzeti Galériánál rendeztek meg a Múzeumok Éjszakáján. Az architekturális vetítés történetében a világon elsőként meghirdetett Paint...
Sokszínűség a globalizációban - A protokoll mint kultúrák párbeszéde2010. november 18-20. A kongresszus helyszíne Budapest ...
Hogyan látja a MaReSz elmúlt 2 évét?
Az elmúlt két évben alapozó munka folyt. Jelentős el...
Hogyan látja a MaReSz elmúlt 2 év...
Nyolcadik alkalommal nyitja meg kapuit 2010. október 20-21 között Budapesten új helyszínen a HUNGEXPO Budapesti Vásárcsarnok G pavilonjában a Business Travel Show, a turisztikai szolgáltatók és az üzleti (céges) megrendelők legfontosabb hazai ...
A Telkiben rendezett I. Magyar Turizmus Labdarúgó Kupa vasárnapi mérkőzéssorozata elsöprő sikert aratott. Az MLSZ Edzőközpontjában, a MaReSz tagjánál több, mint félezren léptek pályára, hogy eldöntsék, kik a legjobbak a zöld gyepen a turizmus és az idegenforgalom csapatai közül, s legalább két...
Az 1904-ben, eredetileg Pénzügyminisztériumnak készült, neogót stílusú épület fennállása óta mozgalmas események színhelye. Az 1980-as évekig, a mai dí...
2010. május 31. A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KÖZLEMÉNYE A MAGYARORSZÁGON 2010 ELSŐ NEGYEDÉVÉBEN MEGRENDEZETT NEMZETKÖZI RENDEZVÉNYEKRŐLA Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt felada...
A Visualpower, - a MaReSz tagja -, a világon elsőként írt ki virtuális épületfestő pályázatot animáció- és m...
A Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségének jelenlegi Elnöksége 2010. június 2-án a MOTESZ irodájában tartotta utolsó elnöks...
Válság ellen könnyed, költségcsökkentő új catering, a DELIGHT! A rendezvényszervezés megkönnyítésére új szolgáltatással állt elő a Comp-Let Party Service, a variálható menüsorokat a takarékosság és igényesség jegyében elsősorban az office & home piacra szánta. A változatos menüsor az aktuá...
Idén harmadik alkalommal jelent meg az Alexandra Könyvkiadó Éttermi Kalauza. Az először 2008-ban megjelent kiadvány szerkesztőinek alapvető célja már teljesült: eli...