Magyar Turizmus Labdarúgó Kupa Telkiben
2010.06.12. | Kategóriák: TELJES CIKKGYŰJTEMÉNY, Rendezvényhelyszínek


A Telkiben rendezett I. Magyar Turizmus Labdarúgó Kupa vasárnapi mérkőzéssorozata elsöprő sikert aratott. Az MLSZ Edzőközpontjában, a MaReSz tagjánál több, mint félezren léptek pályára, hogy eldöntsék, kik a legjobbak a zöld gyepen a turizmus és az idegenforgalom csapatai közül, s legalább kétszer ennyien szorongtak a 7 játéktér mellett kísérőként, szurkolóként - remek hangulatban. A sportos szakmai összejövetel maradéktalan elismerést váltott ki mindenkiből.

- A telki edzőközpont által ragyogóan megszervezett rendezvény megelőzte egy másik hasonló kezdeményezésünket, az idén nyáron először sorra kerülő "saját" olimpiánkat - jegyezte meg dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, aki rendkívül elégedett volt, hogy a szakma képviselői ilyen jól fociznak és ennyire jól érzik magukat élvezve a pompás komplexum vendégszeretetét.

 

Erwin Koeman szövetségi kapitány és Dunai Antal, az MLSZ alelnöke is azt hangsúlyozta, hogy a labdarúgás ünnepe ez az esemény, amelynek a pompás telki edzőcentrum adhat otthont.

Érdekességnek számított, ugyanakkor jellemző volt, mennyire komolyan veszik a résztvevők a játékot, hogy valamennyi (szám szerint 55, mert az egyik benevezett végül is nem érkezett meg) csapat mindegyike csináltatott erre az alkalomra mezt játékosainak. A tekintélyes mezőny egyébként nemzetközinek is tekinthető, lévén az indulók között volt az orosz 1000 Út Utazási Iroda, sőt, a telki önkormányzat együttesében szerepelt egy holland vendégjátékos is. A leglelkesebb drukkertáborral az egri Hunguest Hotel Flóra gárdája rendelkezett: egy zsúfolt különbusszal érkeztek a helyszínre lelkes híveik.

A most lezajlott selejtező csoportmeccsek eredményei alapján az alábbi csapatok jutottak a szintén Telkiben sorra kerülő döntőbe, amelynek pontos időpontját hamarosan egyeztetik az érintettekkel:

Magyar Turizmus Zrt., Hotel Normafa, Malév Zrt., Coach Game, Sport és Borbarátok Egyesülete, Aquaworld, Mellow Mood Group, Kincsem Lovaspark Kft., 1000 Út Utazási Iroda, Orchidea Lipót Termálfürdő, Park Inn Sárvár, Hunguest Hotel Palota, Hunguest Hotel Flóra, East-West Kft. (csoportgyőztesként), Budapest Marriott Hotel, Le Meridien, Danubius HSR Margitsziget 1., Büki Gyógyfürdő Zrt., Danubius HSR Margitsziget 2., Telki Önkormányzat (csoportmásodikként).

További információ:GLOBALL Football Park & Sporthotel MLSZ Edzőcentrum Kft.

2089 Telki, Szajkó utca 39.

Tel: (+36-26) 814-910

Hírlevél

Hírlevél regisztráció
Hírlevél archívum

 

Regisztráljon a Maresz hírlevelére!
Havonta postázzuk Önnek a legfrissebb híreket, információkat és tudnivalókat a rendezvények, a rendezvényszervezés, a rendezvényhelyszínek világából.

 

Tagozatok
Elnökség

 

Ganczer Gábor elnök
HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt.
vezérigazgató

****

Stefkóné Vermes Judit  I. alelnök
CONGRESS Rendezvényszervező Kft.
ügyvezető igazgató

 

Semsei Rudolf  II. alelnök
Budapest Party Service Kft.
ügyvezető igazgató

*****

Bacsi Krisztina
Danubius Zrt.
értékesítési igazgató

 

Bakró-Nagy Hédi
RagazzArt Event & BTL
ügyvezető igazgató

 

Morlin Franciska
CHEMOL Travel Utazási Iroda Kft.
beutazási & kongresszusi részlegvezető

 

Simon Gábor
Nexus Reklámügynökség Kft.
ügyvezető igazgató

*****

 

MaReSz Tanácsadó Testület tagjai:

 

Ihrig Péter
COMPEXPO Kft

 

Köves Tamás
Meeting Budapest Rendezvényszervező Kft

lnök:

Ganczer Gábor
(a HUNGEXPO Vásár és Reklám Zrt. vezérigazgatója)

 

Alelnökök: 

Stefkóné Vermes Judit
(a CONGRESS Rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója)

Semsei Rudolf
(a Budapest Party Service Kft. ügyvezető igazgatója)

Az Elnökség tagjai :

Bacsi Krisztina
(a Danubius Zrt. értékesítési igazgatója)

 

Bakró-Nagy Hédi
(a RagazzArt Event & BTL ügyvezető igazgatója)


Morlin Franciska
(a CHEMOL Travel Utazási Iroda Kft. beutazási & kongresszusi részlegének vezetője)

Simon Gábor
(a Nexus Reklámügynökség Kft. ügyvezető igazgatója)

Bizottságok

 

A MaReSz bizottságai:

 

Nemzetközi Bizottság

Szakmapolitikai Bizottság

Marketing-kommunikációs Bizottság

Gazdasági Bizottság

 

Titkárság

 

Horváth Ágnes főtitkár

1053 Budapest, Kálvin tér 5.

Telefon/fax: +361 2664739

Mobil:+3670 2191023

E-mail: mareszinfo@maresz.hu

http://www.maresz.hu

 

Archívum